PlayStation 4 Slim 500GB konzol

PlayStation 4 Slim 500GB konzol

Megjelenés dátuma: 2016. szeptember 22.
99 990 Ft

Ezért a termékért 999 pontot írunk jóvá törzskártyádon.

Más platformokon:

Termék leírás

A PlayStation 4 generáción belüli felfrissítése két új modellt hozott, az erősebb PlayStation 4 Pro mellett pedig egy új alapmodell is bemutatkozott. Ez a változat újratervezett belső felépítésének hála nagyjából 30 százalékkal kisebb lett, a kompakt mérethez pedig egy, az eredeti dizájnra emlékeztető, ám részben lekerekített külső is társul. A konzol belső megújulása viszont nem csak az új PlayStation 4 méretében, hanem például fogyasztásában is megnyilvánul, hiszen a korábbi modellekhez képest szintén nagyjából 30 százalékkal energiatakarékosabb.

A könnyített modell HDR-támogatással is bír, ennek köszönhetően a megfelelő kijelzőn valósághűbb színeket és élénkebb világos és sötét jeleneteket eredményez. A konzol mellett a szintén megújított Dualshock 4 vezeték nélküli kontrollert találjuk, aminek Lightbar funkciója már a kontrolleren található érintőpadot is megvilágítja, így az ez által közvetített információkat könnyen láthatjuk lepillantva a kontrollerre. Emellett USB-kapcsolaton keresztül is csatlakoztathatjuk a konzolhoz az eddig is meglévő Bluetooth-funkciók mellett, így pedig még kisebb válaszidő mellett játszatunk az igazán nagyfokú precíziót igénylő játékokkal.

Ehhez ajánljuk