Immár tizennégy éve, hogy a Maxis által megteremtett emberszimulátor velünk van és bizony ezen idő alatt több százmillió játékost szippantott be a virtuális világ, ahol játszhatunk istent, vagy lehetünk olyanok, amilyenek egyébként nem, köszönhetően digitális kivetüléseinknek. Nem kétséges, hogy a sorozat csúcsát a több tucatnyi, kisebb-nagyobb kiegészítővel rendelkező Sims 3 jelentette, ahol a simek egészen szabadon mozoghattak a városban és nem kellett az egyes helyszínek betöltésére várakozva malmozgatni a monitor előtt. Éppen ezért mindenki kíváncsian várta, hogy a The Sims 4 megjelenés milyen újdonságokkal csábítja majd azokat, akik nem csak a valóságban kívánnak mások életével játszani, hanem Oasis Springsben is szeretnék megtenni ugyanezt.

 

 

The Sims 4

 Az alapjáték ami megreformálta a sorozatot. Megújult karakterszerkesztő génalapú öröklődéssel, építészet korlátok nélkül, hogy akár kastélyban is élhessenek simjeid. De a legnagyobb dobás mégis a hangulatok kibővítése, hogy egyedi lehess és tudj minél jobban érvényesülni a világban.

 

 

The Sims 4: Get to Work kiegészítő lemez

Urald a munkahelyeket! Irányítsd simjeidet a munkában, és döntsd el, hogy napjaikat életek mentésével töltik bátor orvosként, bűnügyeket oldanak meg félelmet nem ismerő nyomozóként, kísérleteznek őrült tudósként, vagy belevágnak egy kereskedelmi cégbe, és megpróbálnak similliomosok lenni.



The Sims 4: Get Together kiegészítő lemez

Fedezd fel Windenburg gyönyörű városát és a kísérteties Von Haunt kastélyt. Alapíts klubokat, vesd be DJ és tánctudásodat, hogy  minél több Sim heverjen a lábiaidnál.

 

 

The Sims 4: Kiegészítő digitális csomag

A simjeid meglátogathatnak egy teljesen új spa helyszínt, elmerülhetnek a pezsgőfürdőben, és luxuspartikat rendezhetnek. További játéklehetőségek a The Sims™ 4-ben – tartalma 1 játékcsomag és 2 cucc-csomag:

  • The Sims™ 4 Spa Day
  • The Sims™ 4 Perfect Patio Stuff
  • The Sims™ 4 Luxury Party Stuff


The Sims 4: 2. Kiegészítő digitális csomag

A simjeid felújíthatják konyhájukat, elmehetnek kempingezni, és halloween partikat rendezhetnek. További játéklehetőségek a The Sims™ 4-ben – tartalma 1 játékcsomag és 2 cucc-csomag:

  • The Sims™ 4 Cool Kitchen Stuff
  • The Sims™ 4 Outdoor Retreat Stuff
  • The Sims™ 4 Spooky Stuff